A Borzsa folyó
A Borzsa folyó hossza 106 km, és egyike azon kevés kárpátaljai vizeknek, amelyek teljes hosszában ezen területén folynak. A Borzsa-havason ered az Asztag csúcs mellett 1679 méteres magasságban. Olyan fontosabb, ismertebb települések fekszenek a partján, mint Dolha, Bilke, Bene, Borzsova, illetve Mezővári, ahol a folyó a Tiszába ömlik.
A folyó felső folyása hegyi jellegű, keskeny patakmeder, de gyorsfolyású folyam, majd a síkságon megnyugszik, a medre kiszélesedik.
Egykor a folyó partján állt a Borzsovai (Mezővári) vár, mely a legenda szerint:
"Ott ragyogott, most már csak omladékos temető, de Borzsa várára és elődeinkre most is emlékeztető."
A Borzsának kisebb mellékfolyói vízgyűjtői vannak. A jelentősebbek az Ilosva, Ilonca, Bisztra, Bronyka.
A folyó több sportolási, kikapcsolódási lehetőséget is biztosít a partján álló falvakban élőknek és az ide látogatóknak. Úszásra, evezésre és halászatra is alkalmas a vize.